A vámpír alakja a filmtörténet során sokféleképpen megjelenik, kezdve a klasszikus horroroktól a romantikus tinifilmekig. F. W. Murnau 1922-es Nosferatuja a német expresszionizmus egyik kiemelkedő példája, míg Werner Herzog adaptációja a vámpír emberi oldalát mutatja be. Robert Eggers új verziója a folklór vámpírját idézi, hangsúlyozva a szexualitás és a társadalmi normák közötti feszültséget. Ellen karaktere aktív szereplővé válik, aki saját vágyait és félelmeit küzdi le, míg a vámpír alakja brutális és könyörtelen. A film vizuális stílusa és zenei aláfestése kiemelkedő, a horror nem a jump scare-ekre, hanem a szorongásra épít. Teljes cikk (hvg.hu)